
A város legrégebbi műemlék épülete a Barátok temploma, mely egykoron a Ferencesek temploma volt. Rekonstrukciós munkálatai az elmúlt évben fejeződtek be. Vass-Eysen Ervin tervei alapján a kecskeméti Verbau Kft. anyagi és műszaki támogatásával valósult meg. A munkálatok része volt a pince felújítása is, melyben magas művészeti színvonalon alakították ki a Szent Mihály altemplomot, ahol helyet kapott az urnatemető is.
Folyamatosan nő az érdeklődés, nemcsak temetkezés céljából, hanem többen már a jövőre gondolva szeretnék biztosítani maguk, vagy családjuk számára a megérdemelt, méltó nyughelyet. Az urnák elhelyezése mellett lehetőséget kínálunk a csoportos hamvak elhelyezésére is.
A temetési ceremónia is sokkal meghittebb. A család, a hozzátartozók a szentmisét követően a templomból levonulnak az urnatemetőbe, ahol végső búcsút vehetnek szeretteiktől.
Bárkányi Ernő
templomigazgató
